Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Trollkodással válaszolt a sárvári fürdő igazgatója a vendégpanaszokra, miután a látogatóknak egy órán át kellett sorban állniuk a fullasztó hőségben.
Szerző(k): Balatoni LillaSzámos olyan probléma merülhet fel egy telek beültetésekor, amit érdemes megelőzni a szomszéddal való békés együttélés érdekében. A másik kertjének leárnyékolása, benapozottságának akadályozása, a gyökérzet átterjedése, a levelek áthullása, vagy a kilátás korlátozása rendszerint vita tárgyát képezi. Az Economx összeszedte azokat a jogi információkat, amelyek segítségére lehetnek mindazoknak, akik hasonló szorult helyzetbe kerültek.
Szerző(k): Balatoni Lilla15 év alatt 90 százalékkal csökkent az elektromos autók akkumulátorainak költsége egy tanulmány szerint. Az elektromos autók átlagos ára 2027-ben már alacsonyabb lehet, mint a belsőégésű motorosoké.
Szerző(k): Balatoni LillaA szomszédos ország munkavállalóinak majdnem 60 százaléka küszködik megélhetési problémákkal, többségük elégedetlen a munkahelyével, és 45 százalékuk rendszeresen túlórázik a friss felmérés szerint.
Szerző(k): Balatoni LillaA nyugat-európai országok összehasonlításában Ausztriában a legdrágább új építésű lakást vásárolni, átlagosan 4920 eurót kérnek el négyzetméterenként, ezzel megelőzve Németországot és Franciaországot. A nagyvárosok összevetésekor azonban Bécs tűnik a legolcsóbb választásnak: az osztrák fővárosban csupán 6024 eurós átlag-négyzetméterárral kell számolni, míg Párizsban ennek több mint kétszeresét teszik zsebre a kereskedők.
Szerző(k): Balatoni LillaHa már napjainkban úgyis olimpiai lázban égünk, emlékezzünk meg ezúttal egy újabb érdekes, magyar vonatkozású olimpiai történetről: egy piros-fehér-zöldre festett matuzsálemi korú szurkolói buszról, illetve egy megszállott expedícióról. Balázs Ottó régi roburos fickó, aki az Economxnak adott interjúban beszámolt szurkolói múltjáról, és megtudtuk, hogy immár húsz éve járja a világot a szocialista időket idéző felújított járművével, hogy lelkesen támogassa a magyar sportolókat.
Szerző(k): Balatoni LillaEgy hónap múlva kerül sor a republikánus és az újdonsült demokrata elnökjelölt közötti megmérettetésre.
Szerző(k): Balatoni LillaA friss kormányhatározat értelmében a Magyar Honvédség állományából maximum 400 fő vehet részt a NATO többnemzetiségű gyorsreagálású haderejének tevékenységében. Döntött a kormány a Magyarországon áthaladó közvetlen műveletekről is.
Szerző(k): Balatoni LillaEgy 18 éves iraki állampolgárságú férfit hoztak összefüggésbe a tervezett bűncselekménnyel, aki az Iszlám Állam követőjeként a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik.
Szerző(k): Balatoni Lilla